Olvasom az alábbi elemzéseket:
Stier Gábor: Oroszország megelégelte a sz@rakodást, most már odacsapott a NATO bővítésnek, és annak, hogy Ukrajnát le akarják "választani" onnan, ahová "tartozik", az orosz birodalomról:
https://mandiner.hu/cikk/20220306_oroszorszag_ukrajna_haboru_kulfold_stier_gabor_velemeny
Bogár László: Ez nagyon rafkós amerikai trükk, amiben a médiaterror segítségével, ők provokálták ki a háborút, amivel "csak" nyernek:
Remek.
Biztosan igaz, hogy az Ukránok viszik vásárra a bőrüket a nyugati érdekekért, és igaz az amerikai nyomulás is, meg az is, hogy az Ukránok provokálták eleget az Oroszokat, ahogy a Magyarokat is. Meg a média is az Oroszok ellen van, ahogy a Magyarok ellen is, satöbbi ...
De vajon az miért van, hogy az Ukránok valahogy a sok trükk, és szemétség ellenére mégiscsak a NATO-hoz, és az EU-hoz akarnak csatlakozni? Annyira, hogy vásárra viszik a bőrüket ezért.
Ez azért ismerős. Hiszen Magyarország is vívott, és veszített el, már ilyen proxy háborút nem keveset. Harcoltunk és vesztettünk az arany hordával támadó Mongolok ellen 1241-ben, a janicsárokkal jövő Oszmán birodalom ellen 1526-ban, és igen az Oroszok ellen is, 1849-ban (ekkor az Osztrákok hívták őket ellenünk -- szemetek !!), 1917-ben, amikor az antant küldte ránk őket, majd 1945-ben amikor szintén, majd 1956-ban, amikor - micsoda meglepetés - az antant hagyott minket totálisan a sz@rban (3x szemét rohadékok !!!). És eközben valahogy mindig a nyugatot védtük, ők jártak jól azzal, hogy mi vittük vásárra a bőrünket helyettük, miattuk. És szenvedtünk, küzdöttünk, veszettünk.
És túléltük, majd 1989-ben, a sok szemétség ellenére, mégis úgy döntöttünk, hogy az Oroszokat kergetjük el, és csatlakozunk a NATO-hoz, meg az EU (antant!)-hoz. Nem érdekelt minket a geopolitika, meg az érdekszférák, meg, hogy kit bosszantunk ezzel. Amikor dönthettünk, így döntöttünk. Vajon miért?
Erre a kérdésre nem válaszol Stier Gábor, sem Bogár László. Miért érte meg az országnak örökké nemet mondani a keleti hódító despotáknak? Akár annyira is, hogy sokakkal ellentétben a náci Németországgal is szövetkezzünk ellene.
Miért, kedves Gábor és László?
Szerintem tudod a választ.
Mert ami keletről jön ilyenkor az inkább nem jó nekünk. A nyugatnak sem, és nekünk sem. És Ukrajnának sem. De neked sem kedves Gábor és László. Mert nekem ne mond, hogy te szívesen élnél a Putyini Oroszországban. (Vagy ha igen, miért innen írogatsz?)
Közben viszont eljött az idő, amikor végre nem mi vérzünk, miközben nemet mondunk erre a szörnyűségre. Most helyettünk az Ukránok véreznek, és lelkesednek a nyugat védőbástyája szerepben. Cserben hagyja őket a nyugat, ahogy minket is évszázadokon keresztül? Nem tudjuk, és ők sem tudják. Mégis védik a hazájukat. Ugyanis ők döntöttek arról, hogy hová szeretnének tartozni, és most -- ha kell -- megfizetik ennek az árát. Ahogy mi is megfizettük ugyanennek a döntésnek az árát pár évszázadon keresztül, és döntöttünk oly sokszor, hogy végre békében élhessünk.
Becsüljük ezt meg!
És becsüljük meg az Ukránok hősies kiállását ugyanezért az ügyért!
És hogy hibáztak korában? Igen. Bántottak, és bántanak minket, amikor kisebbségben vagyunk a (lopott) országukban? Igen. Node, mi hibátlanul hoztuk le ezt az ezer éves történelmet? Nem. Sosem bántottuk a saját kissebségeinket? De, sajnos igen. Mégis igaztalannak tartjuk, hogy megloptak, leigáztak, és cserben hagytak minket? Igen. Mert igaztalan is volt.
Hát esetleg most mi, akik már a nyugat része vagyunk (annyi szenvedés után végre!), és itt béke van, és most már mi is inkább csak az Európán belüli pitiáner harcokat vívjuk, éppen a sok sz@rf@sz LBTQXYZW liberálissal, ... hát esetleg most mi ne hagyjuk őket úgy cserben, ahogy minket hagytak oly sokszor.
Itt a lehetőség, hogy megalakítsuk a kis-NATO-t, a Kisantant analógiájára - Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Ukrajna, Románia. Ha így történik, talán ezeknek az országoknak is jobban meg kell majd becsülniük a magyar kissebségeiket.
És ha ez történik, akkor együtt legyőzhetetlenek leszünk, és megvédhetjük a saját döntésünk eredményét, ... a kivívott szabadságunkat.
